4. „Miómád van, ja az úgyse számít”
Amikor diagnosztizálták, hogy miómám van, ja és mellette még húsz tünetem… és közölte a doktornő, hogy semmit nem lehet vele csinálni, elég csak a kontroll negyedévente…, meg majd a menopauzától elmúlik, már úgysem érdekes ezzel foglalkozni….
Na, ez a mondat, hogy ezzel nem kell foglalkozni, na ez jól benyomta nálam újra a vészcsengőt, hogy bizony itt van tennivaló!
Valójában, amikor hallgattam az orvosokat, már belülről éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel, hogy valami nagyon nem igaz.
Akkor még nem tudtam, mit kezdjek ezzel, csak ösztönösen mentem a lelkem után és kerestem, kutattam.
5. Hello inzulinrezisztencia
Az inzulinrezisztencia érkezése az életembe borzasztó volt, a rengeteg tünettől teljesen kimerültem, felforgatta az életem, az addigi biztonságom hirtelen eltűnt.
Valaki megemlítette, hogy talán inzulinrezisztencia áll a háttérben, addig ezt a szót nem ismertem.
De nem álltam meg, addig mentem, amíg ki nem derült, mi van mögötte.
Komplex, összehangolt megoldást választottam, és kialakítottam egy teljesen új egészségkoncepciót, amelyben a lelki háttér feldolgozása központi szerepet kapott.
A tünetek múlni kezdtek, majd eltűntek. Az életem újra egyensúlyba került.
6. Hello hisztamin intolerancia
Amikor az inzulinrezisztencia már a múlté volt, és kezdtem visszatalálni önmagamhoz, újabb próbatétel érkezett: a hisztamin intolerancia.
Ez az időszak sem volt könnyű.
De tudtam, hogy minden új kihívás mélyebb megértésre hív.
Ezúttal más lelki mintákkal kellett szembenéznem, és bár nehezebb volt, végül ezt is sikerült feloldani.
Egy dologra jöttem rá ezen az úton:
soha ne hagyd magad, és mindig állj ki azért, aki vagy.
Állj ki az életedért, az egészségedért, és ne hidd el, ha valaki azt mondja, hogy ez lehetetlen.
Amikor azt mondják, hogy nem gyógyítható, jusson eszedbe:
a tested képes a gyógyulásra, ha meghallod, amit üzen.
A „teljességgel lehetetlen” gyakran csak a kezdet.
Mert mindig van más választásod.
Boros Ildi