A két jégtömb. Érezz rá a folyamat örömére, az átalakulásod örömére.
Gyakran vágyunk az azonnali változásra, különösen igaz ez, ha hosszas gyötrelem, ha hosszas szenvedés van mögöttünk. Bruno Ferrero történetei mindig megérintik a szívemet. Egy szép tanmesét hoztam nektek a változásról, az átalakulásról.
A hisztamin intolerancia, a mióma, a pajzsmirigy és az inzulinrezisztencia panaszok gyógyulása is egy folyamat.
Ehhez hoztam most egy kedves tanmesét.
“Volt egyszer két jégtömb.
A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdő közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetősen hűvös volt. Néhány “jónapot”, egy-két “jóestét”. Semmi több. “Jégtörésrõl” szó sem volt.
Mind a ketten azt gondolták a másikról: – Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükről. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.
Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki:
– Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyörűen süt a nap odakint!
A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták, hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.
Meglepő módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte: – Milyen a nap?
– Csodálatos… Maga az élet. – válaszolta zavartan a borz.
– Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején… Szeretném látni a napot! – mondta a másik.
A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.
Néhány hónappal később egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegőt, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig. A másik jégtömb is ugyanezt érezte.
Pár nap múlva a jégtömbökből két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregből és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az ég kékje tükröződött.
A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.
Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.
És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.”
(Bruno Ferrero)
A változásról, ami mindig egy folyamat. A gyógyulásodra tekints folyamatként. Fontos folyamatként, melynek szinte minden fázisa meghatározó.
Összeállította: Boros Ildi
