Tanmese a szeretetről

“Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.

A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.

A Szeretet megszólította:

– Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?

– Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra.

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:

– Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?

– Nem Szeretet, nem tudlak elvinni. – Válaszolt a Büszkeség, – itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak.

Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:

– Bánat, kérlek, vigyél el magaddal.

– Oh Szeretet  – mondta a Bánat – Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon.

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang:

– Gyere Szeretet, én elviszlek téged.

Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:

– Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?

– Az Idő volt – mondta a Tudás.

– Az Idő?  – kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő?

A Tudás válaszolt: – Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben Szeretet.”